Újra itt a nyár! De miért vagyunk akkor levertek
Az ősznek és a télnek már-már szinonimája a melankólia, a nyárral viszont általában épp ellenkező a helyzet. Míg egyeseket a szigorú rutin hiánya vagy a strandszezon felhőtlen boldogsággal tölt el, másoknak a földi poklot is jelentheti a vakáció, amit mindenki más olyan nagyon vár.
A nyári levertségről még alig beszélünk, noha nagyon is létezik.
Tünetei a – túlalvással, túlzásba vitt evéssel járó – téli változat ellenpólusai. A nyári szezonális lehangoltságban épp az étvágytalanság, a súlyvesztés, az álmatlanság, vagy egyéb alvászavarok a jellemzők, valamint gyakori a szorongás is. Ugyanakkor a két állapotban közös az érintettek hangulata: mindkét szezonban jellemző a fáradtság, a negatív gondolatok jelenléte, valamint a perspektíva hiánya.
„A szezonális nyári lehangoltság, valamint a klinikai szintű depresszió két különböző dolog, amelyeket nem ajánlatos összemosni” – hangsúlyozza Belső Nóra pszichiáter, aki azt ugyanakkor megerősíti, hogy a nyári lehangoltság is járhat depressziós jellegű tünetekkel. Igaz, azt lehetségesnek tartja, hogy a jelenlegi, bizonytalanságokkal teli politikai- és társadalmi helyzet akár klinikai depresszióhoz is vezethet az arra érzékenyeknél, valamint akiknél genetikailag megvan erre a hajlamosság.
A Lana Del Rey-dal által szinte agyonromantizált nyári szomorúság alátámasztható a tapasztalatokkal, sőt azt a pszichológia is megerősíti. A forró évszakban olyan tényezők sokasága befolyásolja az ember jóllétét, mint például a felborult rutin, a bikiniszezon, a váratlan költségek, vagy az a gyomorbavágó érzés, amely szerint mindenki más jól szórakozik a fesztiválokon és tengerparton, amíg nekünk csak a ventilátor jutott, meg esetleg a Római-part.
A nyár elé jellemzően nagy elvárásokkal néz az ember – Hollywood alighanem mindenkivel elhitette, hogy ilyenkor valamilyen különös varázslat van a levegőben, ami valami sorsfordítóval, de legalábbis igen emlékezetessel kecsegtet. Az idealizált évszak ugyanakkor egyáltalán nem mindig ilyen jelentőségteljes, és megesik, hogy csak zsúfolt, izzasztó tömegközlekedés, néhány hideg fröccs és az elsötétített szobában való pihenés váltakozásában nyilvánul meg, ám a többi évszakhoz képest magasabb elvárások miatt könnyen megülheti az embert az érzés, hogy az élete unalmas, sőt egészen jelentéktelen másokéhoz képest.
A kimaradástól való félelem.
Ez utóbbi természetesen a közösségi médiát használó fiatalok körében figyelhető meg markánsan. Nyáron különösen intenzíven beüthet ez a szorongató érzés, pláne, ha az ember nehezen teszi le a telefonját – ilyenkor könnyű beleesni abba az ördögi körbe, amelyben egymás után nyitogatjuk meg az Instagramot és a Facebookot, majd fokozatosan egyre nyomorúságosabbnak érezzük magunkat annak láttán, hogy az ismerőseink a tengerparton, fesztiválokon, vagy külföldi utakon isszák a koktélokat, míg mi a munka és a minimális pihenés körforgásában töltjük a három hónapot. Persze FOMO-ja máskor is lehet (van) az embernek, de nyáron mégiscsak hatványozottan érezhető a tettvágy, és talán sokkal fájóbb, ha ez végül pénz, idő, vagy társaság híján elmarad, míg az Insta-sztorik alapján úgy tűnik, senki másnak nem.
A lehetőségek és a vágyak közötti – a közösségi média, valamint a média által kreált – szakadék nagyon is el tudja keseríteni az embereket.