aggodalom, stressz reakció„Ugyan ki toldhatja meg életét, csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?” Máté 6.
Az ember minden stresszének, félelmének őseredője a halálfélelem.
Ha tudjuk, hogy soha nem fogunk meghalni, ha eszünk, vagy nem, ha iszunk, vagy nem, akkor mi értelme lenne az aggodalmaskodásnak.
Ilyen mentalitás elég ijesztő tud lenni és felkavarja a lelki békénket.
Jézus jól tudta, mi tele vagyunk az élet változásaitól való félelemmel, mert attól tartunk, aggódunk, hogy valami olyan változást hozhat a jövőben, ami az életünket alapvetően megrengeti.

Ezért bölcsen megnyugtat és mindjárt választ is ad. Semmi értelme aggodalmaskodni, mivel nem hogy nem lesz hosszabb az életünk, de sokkal inkább megrövidítjük. Mindemellett még a jelen életünk sem lesz öröm, csak kín és szenvedés.
Minek tennénk tönkre magunk, ha örömbe is részesíthetjük magunkat. Ebben az esetben ez tényleg csakis a mi választásunk.

Ezt a szenvedést nem más okozza, mint saját magunk teljesen értelmetlen stressz válasz reakciója arra, ami nem is létezik csak a fejünkben.


Tanulj a kutyádtól-macskádtól
Az emberi az egyetlen olyan lény, akinek lehetősége van időben előre hátra is tekinteni. Ez amennyire áldásos lehet, éppen annyi fránya stresszt okozhat. Ezért is mondjuk, a legtöbbet mi magunk ártunk magunknak, így saját magunknak is stresszora, stressz oka vagyunk.
Megnézel egy kutyát azt fogod tapasztalni, hogy csak addig stresszeli magát, ameddig a stresszor az ok, fönt áll. Mihelyt megszűnik, abban a pillanatban nyugodttá válik.

Az állatok mindegyike ugyanígy ad választ egy stresszes helyzetre, mindegyik képes erre a „szuper stressz kezelésre, válaszra”. Ezzel szembe mi adott esetben képesek vagyunk az egész napunkat is tönkre tenni. Sőt akár képesek vagyunk saját problémánk miatt, – mivel nem tudunk helyes stressz választ adni, úgy gondoljuk, a stressz oka az éppen adott embertársunk- az embertársunkkal a kapcsolatot ez miatt részben, vagy örökre megszakítani.
Tehát ha van látásod tudni fogod egészen biztosan, mi a valóságos stressz, és mi az amit Te vetítesz ki virtuális valóságodnak.
Ez is segít abban, hogy jók maradjanak a kapcsolataid és sok örömben legyen részed.

J.Dzs.Schwarcz

error: Content is protected !!