Selye János Nobel díjas professzor mind írásában, mind előadásában hangsúlyozta, hogy a stressz minden ember életének szükségszerű velejárója, ami még alvás közben is létezik. A stressz-mentes állapot a halállal egyenlő. A stressz nem szükségszerű rossz, hanem nélkülözhetetlen az élet különböző káros hatásainak leküzdésében, az állandóan változó környezeti hatásokhoz való alkalmazkodáshoz. A túl erős, vagy többszörösen ismétlődő stressz betegségek okozójává válhat, mi több, súlyosan károsíthatja az immunrendszer és központi idegrendszer működését is. Mindez azonban függvénye a hajlamnak, életkornak, bizonyos hormonoknak.A montreali intézet folyosóján függött egy világtérkép, amelyen apró égő villanykörték jelezték azokat az országokat, városokat, ahonnan fiatal ösztöndíjas kutatók látogattak az intézetbe. Ezen a térképen Magyarország világított a legfényesebben. Írásom célja, hogy mint Selye professzor hajdani munkatársa, eljuttassam a fogékony lelkűekhez gondolataimat Selye Jánosról, fölfedezésről a stressz, és adaptáció fogalmáról, valamint intézetéről és híres könyvtáráról, és ezzel is segítsek megőrizni valamit a kutatóhely szelleméből, amely sok magyar fiatal kutatónak felmérhetetlen segítséget nyújtott pályáján.
Az intézet élő, tudományos légkörének éltetője, állandó újrateremtője Selye János professzor elpusztíthatatlan energiája volt. A jó közérzetet, a munkakedvet a kísérleti feltételek tökéletessége mellett, az intézet nagyszerű könyvtára csak fokozta. Selye professzor nagy gondot fordított könyvtára (amit az intézet szívének, kulcsfontosságú részének tartott) fejlesztésére. Amikor az intézetbe kerültem pár napot a könyvtári szolgálatban is el kellett töltenem. A főkönyvtáros abban az időben egy lengyel származású úr volt, aki így kezdte a könyvtár bemutatását: “Nézzük meg például, hogy mit tartunk nyilván neved alatt?” Számomra ez óriási örömet jelentett, hogy a világ túlsó oldalán viszontláthattam számos magyar nyelven írt dolgozatomat.
Bár Selye János magánbeszélgetései során, mind előadásaiban hangsúlyozta a véletlen szerepét kutatómunkájában, mégis élete mottójává az alábbiakat választotta, ami az Intézet bejárata fölött fogadta a látogatót, mintegy mementóként. Ha itt belépsz, jól vésd emlékezetedbe:
“Sem témád fontossága,
sem műszereid teljesítménye,
sem tudásod nagysága,
sem terveid pontossága nem pótolhatják
gondolataid eredetiségét
és megfigyelésed élességét.”
Selye János kutatómunkájára pontosan a megfigyelés volt a jellemző, kivételes képességgel rendelkezett, hogy olyan – nem várt jelenségre is felfigyeljen, ami mellett egy másik kutató elment volna, nem vett volna észre. És nagyon sokszor pont ezek a “véletlenszerű” megfigyelések alapul szolgáltak komoly, esetleg több évig tartó kutatómunkának.
Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy Selye János kivételes képességei, végtelen szorgalommal párosultak, sohasem dolgozott kevesebbet, mint napi 12 órát a hét minden napján. És ebben nem volt kivétel karácsony vagy újév napja sem.
Most, hogy próbálom feleleveníteni emlékeimet, eszembe jut Selye professzor egyik mondása:
“Nem tudják ezek a kanadaiak, hogy a magyar paraszt hogy tud dolgozni, pirkadattól, sötétedésig!”
És valóban Selye professzor minden beosztottját megelőzve, reggel 6 órakor már az Intézetben volt a hajnali úszás, vagy kerékpározás után. “Nem mindegy, hogy egyetlen nap folyamán mikor teszed ezt, vagy amazt. Ami engem illet, én reggel vagyok a legpihentebb, minden tekintetben optimista” – írja az Álomtól a felfedezésig című könyvében. Reggel 9 óráig a legnagyobb koncentrációt igénylő írás következett, majd munkatársaival kísérve végigjárta a laboratóriumokat és ellenőrizte a kísérletek menetét. Délután fél 3-kor szinte percnyi pontossággal tartotta meg boncolási értekezletét, amikor is a jellegzetes nagyítóval és homlokreflektorral a homlokán megvizsgálta a felboncolt állatokat, értékelte a kísérletek eredményét. Megbeszélte az intézetvezetéssel kapcsolatos ügyeket, megvitatta munkatársaival a fontosabb tudományos közleményeket, újságcikkeket. Minden kutató bemutatta a tervezett kísérleteket, amit mindnyájan megvitattunk. Gyakran Selye professzor is keményen megbírálta a kísérleti tervet, ha nem értett egyet vele, de az volt az elve, ha az illető kutató nagyon ragaszkodott elképzeléséhez, megengedte, hogy a kutató próbálja bebizonyítani elképzelését és ha sikerül bebizonyítani igazát, megemeli a kalapját. Selye professzor este 6 órakor távozott az intézetből és utána már szakmai kérdésekkel nem foglalkozott.
Híres stresszelméletét a mindennapok gyakorlatában önmaga és munkatársai életében is alkalmazta. Erre egy példa, ami talán apróságnak tűnik, de mégis rendkívüli fontosságú rohanó világunk idegfeszítő hétköznapjaiban. Selye professzor intézetében minden nap – ebédidőn kívül – délelőtt és délután is kávé, illetve tea szünet volt, amikor is az intézet valamennyi dolgozója baráti beszélgetésre gyűlt össze, így lehetőséget adva a környezetében élőknek, hogy a munka, a kitartó erőfeszítés, a megfeszített munka “stressz”-ét más tevékenységgel vezessék le. Ennek az életmódnak bizonyára nagy szerepe volt abban, hogy Selye professzor minden napját ugyanolyan szellemi és testi frissességgel és ambícióval kezdte el. És ennek az életmódnak volt köszönhető az a termékeny életmű: több mint 30 könyv, közel 2000 tudományos közlemény, és hogy gondolatai nem vesztek el az idők sodrában. Ha valaki ma, 100 évvel születése után, fellapozza a Citation Index-et, évenként többszáz idézetet talál műveire.