Ha érdekel, hogy mennyi életveszély és sok emberi csalódás után is fönt lehet maradni, vagy ismét erőre lehet kapni, akkor olvasd.
Egyúttal őszintén köszöntet mondok mindazoknak, akik bármilyen formában (meg)bántottak, nélkülük sosem értem volna el azt a szellemi átalakulást, aminek most az életem köszönhetem. 
60 éves múltam és hogy élek azért van mert megtanultam jelentősen kezelni a stresszt és jórészben életembe meg is előzöm, hogy negatív stressz minél kisebb, kevesebb legyen.

Röviden magamról, /ha érdekel/ csak (élet)veszélyes állomásonként:
Hogy a stressz, fóbia, depresszió… a blog témám az nem véletlen, mivel magam is alaposan porúl jártam egypárszor az életben. No persze nem voltam -különösen kiskoromba nem- ezekben az állapotokban, de voltak akkor is, később is nehéz helyzeteim. A tetőpontot amikor a stressz már annyira túl terhelt, hogy orvosi kezelés nélkül nem bírtam volna, éppen felnőtt fejjel értem el.


Tömör összefoglaló: 
/Ebből akár regényt lehetne írni, pláne ha a Valóvilág celebjeinek a problémáját nézem, nekem olyan érthetetlen, hogy miből csinálnak óriási ügyet, hogy inkább nem néztem…/

1., 7-8 éves koromba a nagyobb iskolás barátok, viccből fejest bedobtak a
     mély vízben. Ami nem lett volna probléma, ha nem akkor mentem volna
     először strandra. Amíg én mentem lefelé mély repülésbe, addig arra még
     felfigyeltem, hogy jót nevetve távolodtak el tőlem. Egy pillanat alatt
     rájöttem gyakorlatilag csak tőlem függ túl élem e. Ettől kezdve az
     ösztönös, reflexes “üzemmód állt” be és valahogy sikerült felszínre
     evickélnem. Hála Isten!

2., 8-9 éves lehettem, tél volt és a kertünk végén volt egy folyó, mivel
     nagyon megszerettem a csúszkálást hátra mentem. Bár esteledett, de
     úgy gondoltam, még egy jót csúszkálok a jégen. Szóval miközben
     örömmel csuszkáltam egy elvékonyodott jég rétegre csúsztam, ahol
     azonnal beszakadt a jég. Nem volt talán csak fél méter mély sem a folyó.
     De nem tudtam kihúzni a jégből a lábam egyiket sem.
     Próbálkoztam, de sikertelenül. Megint csak rádöbbentem erre még nappal
     is rikán járnak, most este kizárt dolog, hogy véletlen is jöjjön valaki
     segítségemre. Kiabálni teljesen fölösleges volt -bár azért próbáltam-
     hiszen senki nem volt a közelben. Egy kis falu nagyon hátúl a hosszú kert
     utáni folyóban. Ilyenkor mindenki vacsorázik, vagy már készül lefeküdni.
     Rájötem két választásom van, vagy várok, ami említettek miatt
     felesleges, vagy észrevettem a csízmámból kihúzva a lában már kitudok
     mászni a csapdából, csak hát túl  hideg mégis mennyire bírnám ki.
     Mivel rájöttem, teljesen mindegy milyen hideg, minél tovább várakozok,
     annál kilátástalanabb lesz a helyzetem. Erősen összeszorítottam a fogam
     és amilyen gyorsan csak tudtam kirántottam, egymás után a lábaimat a
     csizmámból kimásztam és teljes erőből futni kezdtem haza mezítláb az
     esti hideg hóban. Az ijedtségen és egy kis megfázáson
     kívül nem lett semmi belőle hála Isten. Egyenlőre ennyi…
J.Dzs

error: Content is protected !!