Stressz tünetei megjelennek testi, érzelmi, viselkedési szinten

Stressz tünetei megjelennek testi, érzelmi, viselkedési szinten

 

A stressz tünetei hatással vannak az Ön egészségére, bár azt gondoljuk reflexből, valami különleges testi betegség az oka. A másik téves gondolatunk, amikor azt hisszük a stressz csak idegesség, „egyszerű” pszichikai jelenség, aminek meg különösebb jelentőséget minek tulajdonítani, hiszen a lelki dolgokat úgy sem látjuk. És mint “jó” nyugat európai emberhez méltóan nem is törődünk vele. Lásd a Selye által összegzett, talán általam a legteljesebben, /stressz elmélet menü/ hogy jelentős részben végig biológiai, fiziológia jelenségekről ír.

Sokszor hallom, tapasztalom ezt mindennapjainkban is, még szakemberektől is!
Minden hatás stresszor, ami nevéből adódóan stresszt vált ki!!

Tehát általában betegségekre gondolunk, legyen az fejfájás, gyakori feledékenység, fáradékonyság, vagy csökkent hatékonyságunk a munkában…. De sokszor stressz az oka, és okoz sokszor különféle problémákat.
Valóban, a stressz tünetei hatással lehetnek a szervezetére, gondolataira, érzéseire, és a viselkedésére egyaránt. Ami „szép” ezek egymásra kölcsönhatást gyakorolva, egymást erősítik. Ha ismeri a stressz tüneteit, akkor tegye meg a szükséges lépéseket, hogy kezelje őket.

Természetesen más, potenciálisan komoly egészségügyi problémák is okozhatnak, hasonló tüneteket, de akár így van akár másképpen, ne Ön diagnosztizálja magát, azért van a gyógyításnak is szaktudója az orvosa. De nem árt tisztában lenni, a stresszel és látni fogja, mennyi minden baj okozója lehet, feltéve, ha kezeletlenül marad.

Ha mellkasi fájdalmat érez, ha kíséri légszomj, izzadás, szédülés, hányinger vagy fájdalmat, szétsugárzó érzést érez a váll és a kar irányában, félelem, vizelet inger, gyengeség érzés sürgősségi orvosi segítséget kérjen azonnal!!!

Ezek a jelek és tünetek jelzik a szívroham, és nem csupán a pánik stressz tüneteit. Én átéltem ezeket a tüneteket, tudom, hogy rettentően félelmetes, de tudatosnak kell maradni, hagyjuk hadd történjen, ami történni akar, ilyenkor már csak adja át magát, – miután közbe az orvos értesítve lett- a folyamatoknak.

Bibliából Jézus, mondta: “Aki meg tud halni értem élni fog”. Ez alatt értelmezem azt, hogy az érzéseket (bármennyire félelmetes) hagyja megtörténni, megélni. Ha sikerül a küzdelem a pánik ellen reakciót abbahagyni, akkor valóban sokkal valószínűbb, hogy élni fog, mint ha további stresszel terheli magát. Ez tiszta logikus. Az adott helyzetben kell majd ennek beugrani a tudatban. A bibliai imában van hasonló: “Uram legyen meg a Te akaratod.” (ti. Mindenképpen az lesz.)
Elfogadni: Lesz, ami lesz. Ez legtöbbünknek nagyon nehéz.

Ne foglalkozzon azzal, hogy jaj mi fog történni, bármi történik az nem lesz olyan súlyos, ha nem akar bele kontárkodni ezekben az életfolyamatokban. A szervezete bölcsessége, meghatározhatatlanul jobban tudja mit kell tennie ebben a pillanatban is.
A szervezetünk bölcsessége helyett, mi akarjuk átvenni zsigeri indíttatásból az irányítást, holott ez abszolút lehetetlen. Ön akár több diplomás okossággal is bír, gyakorlatilag semmit nem tud tenni már. Ebben a pillanatban, csak az orvos segíthet biztonsággal! Ilyenkor a már említett légzést gyakorolja addig is, és ne akarja kontrollálni a helyzetet, csak élje bele, adja át magát a lassú nyugtató légzésnek.
Stressz megváltoztatja a testi, érzelmi gondolkodási, viselkedési megnyilvánulásainkat.

A STRESSZ MINDENRE HAT, DE NÉZZÜK ÁT A LÉNYEGESEBBEKET ALÁBB

Stressz testi tünetei Stressz gondolatok érzések Stressz viselkedési tünetek
Fejfájás Szorongás Túl sokat eszik
Hátfájás Nyugtalanság Étvágytalan
Nyugtalanító Dühös kitörésekre
Szívbetegség Ingerlékenység Kábítószer vagy alkoholfüggés
Szívdobogásérzet Depresszió Fokozott dohányzás
Magas vérnyomás Szomorúság Szociális visszafogottság
Csökkent immunitás Félelem Nehéz feladatokra sírás reakció
Gyomorpanaszok Bizonytalansági érzés Kapcsolati konfliktusok
Alvási problémák Nem tud összpontosítani Destruktív viselkedés
Vércukorszint változás Kiégés Köröm rágás, nehézkes beszéd
Hormonális reakció Feledékenység Türelmetlenség
Izomtónus feszültség nyak, arc, váll, áll Aggódás

Ha a stresszes reakció ismétlődik, beépül megnyilvánulásunkban így szokásunkká válik, emiatt tudattalan szinte “rejtve” marad előttünk. Szinte észre sem vennénk, ha néha egy ismerős rá nem kérdez az adott “furcsa” konkrét reakciónkra, aztán valami kitérőt válaszolunk elhessegetve, hogy szembe néznénk önmagunk már láthatóvá is vált tüneti problémájával.

A legegyszerűbb megjegyezni, ha Selye fogalmazását vesszük figyelembe, – már pedig Ő volt a stressz elmélet abszolút tudója – ,miszerint a szervezet leggyengébb láncszeme fog szakadni. Avagy azt jelenti, bármi-bárhol jelentkezhet, ami gyengének mutatkozik a szervezetrendszerünkben.
Ez akár lehet egy, de egyszerre több is. Saját tapasztalatom alapján mondhatom, olyan erősen stresszelődtem, hogy egészen a fejtetőtől a talpamig lezsibbadtam. Ilyenkor minden sejtünk érzékeli, ezt a vészreakciót, így teljesen sejt szintig leszünk stresszesek. Tehát a fenti felsorolás, arra jó, hogy általában a leggyakoribb stressz előfordulási tünetek, kézzel foghatóan láthassuk, de ne lepődjünk meg, ha más problémáink is lesznek. Nem beszélve arról, ha egy problémát kivált a stressz, akkor annak szintén lehet következménye, ami kiválthat egy másikat, és a dominó elv beindulhat.
Természetesen, mindez attól függ, hogy teszünk idejében valamit, egészséges életvitelünkért, vagy sem.

Na most, figyelje meg magát, ha eközben stresszesnek érzi magát, hunyja le a szemét és lélegezzen lassabban és mélyeket, mi közbe a kilégzése legyen hosszabb. Az egész légzési folyamat lényege, hogy szigorúan tilos erőltetni, csak gyengéden, természetesen haladjon a helyes légzés irányában, ami a jóleső, békés érzést keltő hatásáról ismerhető fel. …erről már írtam.

J.Dzs.Schwarcz