10 HOGYAN IDÉZHETIK ELŐ KÜLÖNFÉLE TÉNYEZŐK UGYANAZT A SZINDRÓMÁT
Képzeljük el, hogy van három épület. Mindegyik épület csengővel riaszt. De az első épület érzékelő eleme csak hőre reagál, a másodiké fényre, a harmadiké betörésre. Ezek tehát a specifikus reakciók. Hogy a specifikus reakciók létrejöjjenek, specifikusan kell hatást gyakorolni. Tehát fény, hő, betörés lehetnek a stresszorok. E fajlagos hatásoknak a következménye mint tudjuk nem fajlagos lesz, mert mindegyik esetben a csengő szólal meg, de lesz egy fajlagos válasz is, ami a fajlagos reakciók visszahatása.Biológiai vonatkozásban például: Fajlagos hatás a fény, ennek fajlagos reakciója, hogy a szem káprázását okozza, vagy fajlagos hatás az ideg inger, melynek fajlagos reakciója, hogy izom összehúzódást okoz. Vagy fajlagos hatás vizelet hajtó, melynek fajlagos reakciója, a vesét kiválasztásra serkenti. De fajlagos reakciókkal egyidejűleg a szervek sejtjei képesek nem fajlagos riasztó jelzéseket is kibocsátani. Hogy a szem, a vese, vagy az izom különféle módon reagál az ingerekre, nem szorul bizonyításra. De nem fajlagos reakciót is bizonyították. A riasztó jelzések létezéséhez nem férhet kétség. Ha ugyanis emberben, vagy állatban valamely szervet fokozott működésre serkentünk, pl.: izmot munkára kényszerítünk, vagy ha a test szöveteit ártalomnak tesszük ki, pl.: égési sebet okozunk, az ACTH-nak a hipofizis mellék vesét ingerlő hormonjának fokozott szekréciója következik be.
Ez a mellékvesét nagyobb hormon elválasztásra indítja s a vérben megnő a kortikoidok mennyisége. Tehát az érdekelt szerv értesítette a hipofizis mellékvese (rendszert) szisztémát, hogy sürgősen nagyobb mennyiségű kéreghormonra „kortikoidra” van szüksége. Először ezt idegi közvetítésnek gondolták. Ami tévedés. Egy állatkának a hátsó lábát a vérerek épségben hagyásával teljesen elkülönítették a testtől, e láb felsebzése, leforrázása, még képes volt előidézni a mellékvese ingerét, mivel idegi kapcsolat nem volt a stimulált testrész és a test között, a riasztó jelzések csak a véráramba tehették meg az utat, a láb és a mellékvese között.
Az egyszeri ember esete is egy példa, e kérdéshez. Aki miután akár whiskyt ivott szódával, akár rumot szódával, akár gint szódával, egyformán becsípett, majd így okoskodott: ha józan akarok maradni ezentúl nem ihatok szóda-vizet. Tehát, hogy a kórokozók hatásmechanizmusát megérthessük, fel kell ismerni a döntő közös elemet, amely a szindrómát létrehozza.
J.Dzs.Schwarcz